Az évek során több különböző területen szereztem tapasztalatot. Az autókereskedelem és a nemzetközi üzleti kapcsolatok világa mellett az ingatlanértékesítés, az üzletfejlesztés és a digitális megoldások is az életem részévé váltak.
Első ránézésre ezek egymástól távol álló területeknek tűnhetnek. Én viszont sokkal több közös pontot látok bennük, mint különbséget.
Egy jó ingatlanértékesítési stratégia, egy működő kereskedelmi együttműködés vagy egy jól felépített digitális rendszer mögött számomra ugyanaz áll: megérteni a valódi igényt, felismerni a lehetőséget, majd megtalálni a legjobb utat a megvalósításhoz.
Nem igazán szeretek csak azért valamit egy bizonyos módon csinálni, mert korábban is úgy csinálták. Szeretek kérdezni, új nézőpontokat keresni, és ha látok egy jobb megoldást, szívesen elindulok abba az irányba. Különösen akkor, ha egy kis kreativitással, technológiával vagy másfajta üzleti gondolkodással egyszerűbbé és hatékonyabbá tehetünk valamit.
Ugyanakkor azt is megtanultam, hogy nem minden jó ötletből lesz jó vállalkozás. A lelkesedés önmagában kevés. Kell hozzá kitartás, józan mérlegelés, megfelelő partnerek, és néha az a képesség is, hogy időben újragondoljunk egy elképzelést.
Nem hiszek abban, hogy mindent egyedül kell megoldani. Sokkal inkább abban, hogy különböző tudású, tapasztalatú és szemléletű emberek együtt olyan dolgokat tudnak létrehozni, amelyekre külön-külön talán nem lennének képesek.
Számomra az üzleti kapcsolatok alapja a kölcsönös tisztelet, a korrektség és az egyenes kommunikáció. Szeretem, ha világosak a célok, ha lehet őszintén beszélni a nehézségekről is, és ha egy megállapodás nemcsak papíron, hanem emberileg is működik.
A BERT & CO. tulajdonképpen ennek a gondolkodásmódnak a közös otthona.
Egy olyan márka, amely alatt helyet kapnak a saját vállalkozásaim, a közösen épített projektek, valamint azok az üzleti és szakmai együttműködések, amelyekben személyesen veszek részt. Nem szeretném ezeket mesterségesen egyetlen tevékenység köré szorítani, hiszen éppen a sokszínűségükben látom az egyik legnagyobb lehetőséget.
Szeretem, ha egy munkának látható eredménye van. Ha egy elképzelésből működő rendszer lesz, ha egy ingatlan megtalálja a megfelelő vevőjét, ha egy üzleti kapcsolatból hosszú távú együttműködés alakul ki, vagy ha egy fejlesztés valóban megkönnyíti valakinek a mindennapjait.
Több önismereti és üzleti könyvben is azt olvasni, hogy az ember legyen egyetlen terület specialistája. Én azonban úgy döntöttem, inkább a saját utamat járom, és a sokszínűségem mentén építem fel a vállalkozásaimat.
Sok év önismereti munka után jöttem rá, hogy hiába próbálom magam egyetlen tevékenységi körbe beszorítani. Egy idő után annyira szűknek érzem a kereteket, hogy nem tudom hosszú éveken át ugyanazt a munkát örömmel és következetesen végezni. Amikor alkalmazottként dolgoztam, két évnél tovább egyszerűen sehol sem bírtam. Újra és újra ugyanazzal az akadállyal találkoztam: nem tudtam a saját keretrendszerem szerint dolgozni, és így nem tudtam kihozni magamból a maximumot.
Ezért bármennyire is tűnhet kívülről kontraproduktívnak, hogy egyszerre több vállalkozási formában és több tevékenységi területen vagyok jelen, idővel rá kellett jönnöm, hogy számomra ez a leginkább testhezálló működés.
Természetesen nekem sincs mindenre kész válaszom. Folyamatosan tanulok, kísérletezek, és időnként újratervezek. De talán éppen ezt szeretem leginkább a vállalkozói létben: mindig van mit felfedezni, továbbgondolni vagy jobban csinálni.
A BERT & CO. számomra nem csupán egy név vagy egy üzleti portfólió. Hanem egy szemlélet, amelyben a kíváncsiság, az önállóság, a kezdeményezés és az emberi kapcsolatok ugyanúgy fontosak, mint az üzleti eredmények.
És ha mindebből egyetlen gondolatot szeretnék továbbadni, az talán ez lenne:
Különböző vállalkozások. Közös jövőkép.